Autóvásárlás Németországban 4 – Magyarországi teendők

Múlt hónapban autót vásároltam anyának. Kézenfekvő volt, hogy itt, Németországban tegyem ezt meg, hiszen a csapból is az folyik, hogy mennyire kedvező áron lehet itt jó állapotú autóhoz jutni.

Amikor elkezdtem írni, egy bejegyzést terveztem a témának. Mire a végére értem világossá vált, hogy több részben fogom feltenni, mert ennyire sok és komplex információ bemutatása nem fér bele egy posztba.

Végül 5 részre tagoltam a teendők bemutatását:
1. az elsőben bemutattam, hogy hol kezdtem a keresgélést, miért, hogyan, illetve hogy mire érdemes figyelni
2. a mai, második bejegyzés az átadás átvételt járja körül, beleértve a szerződést is, ismét sok csekklistával, fontos infókkal
3. a harmadik a hazaszállítással foglalkozik, és hogy milyen szempontokat érdemes mérlegelni a hazajuttatás okán
4. a mai, negyedik cikk a megérkezés utáni otthoni teendöket, mint a honosítás, NAV, biztosítás és az Okmányiroda mutatja be
5. az ötödik pedig egy nagy összefoglaló táblázat lesz, ahol fillérre pontosan összegyűjtöttem és kimutattam, hogy pontosan mennyibe is került legvégül a mi kis Stilonk az üzembehelyezés pillanatáig.

Megpróbálok mindent összeírni, ami fontos, amire érdemes figyelni, hogy miket tapasztaltam és mik a tippjeim az adott témához.

A mai poszt tehát onnan indul, hogy már megtaláltuk AZ autót, aláírtuk a szerzödést, a hatóságok levették a kocsit a régi tulaj nevéröl, söt, megtörtént az autó hazaszállítása is.

Most pedig az adminisztráció magyarországi részét mutatnám be. Remélem hasznosnak fogjátok találni, merthogy magam anno akármennyire is rákészültem az ügyintézésre, tudtak a kerves közszolgák újat mondani és mutatni.

0. állomás: az átvizsgálás

A mi első utunk egy ismerős szervízbe vezetett. Ez nem része a kötelezően letudandó köröknek, ám az én lelkemnek szüksége volt erre a megerősítésre. Hiszen bár mentünk próbakört az autóval, és körbenéztük elölről hátulról többször is, dehát szakik azért távolról sem vagyunk, így volt a dolognak rizikója.

A műhelyben azokat a teszteket és vizsgálatokat végezték el, amiket egy műszaki vizsga során szokás. Szerencsére a megérzésünk nem csalt, az eladó jó és megbízható benyomást hagyott bennünk, és ezt a szerelő is megerősítette. Az autó rendben van, a szokásos szervízt (olajcsere, ékszíjcsere, olaj- és levegöszürö, stb.) persze érdemes lenne mielöbb megcsináltatni, de erről szólt az eladó is.

Ez a standard kontroll a szegedi Posta Autónál 8.000 Ft-ba került számlával (!).

 

1. állomás: a Közlekedési Felügyelöség / Nemzeti Közlekedési Hatóság

Mivel az autó érvényes TÜV vizsgával rendelkezik, ezért müszaki vizsgáztatásra nem, csak honosításra volt szükségünk. Ezt érdemes tudni, mert ha elbambul az ember, akkor ők (mármint a hatóság) bizony erre nem figyelmeztetnek.

TIPP: A TÜV vizsga tehát nem csak biztonságérzetet ad a vásárlásnál, de a műszakit is megússzuk (legalábbis először) illetve annak a 39.090 Ft-os díját.
A honosítás 8.000 Ft-ba kerül, és elöre kell idöpontot foglaltatni hozzá a helyi (a mi esetünkben a szegedi) Közlekedési Felügyeletnél.

A következő dokumentumokra volt szükségünk:
– a gépjármű forgalmai engedélye
– törzskönyv (ha van)
– az adásvételi szerződés
– személyi igazolvány
– illetve LAKCÌMKÀRTYA (na nálam ez nem volt ott, úgyhogy volt egy második körünk is egy órán belül)

Kis papírmunka, illetve a szakemberek dokumentálás céljából körbefényképezik a kocsit (műszaki szemle).
Itt megkapjuk az autó műszaki adatlapját, amely bizonyítja, hogy az autó megfelel a magyar rendelkezéseknek.
A közlekedési felügyeletnél kb. egy óra alatt végeztünk.

2. állomás: a NAV

A következő állomás a NAV, ahol megállapításra, illetve befizetésre kerül a regisztrációs adó.

A regisztrációs adó mértéke függ
– az üzemanyagtól
– a hengerűrtartalomtól
– a környezetvédelmi besorolástól illetve
– az első forgalomba helyezés dátumától

Ehhez egy kalkulátort itt találtok. Nekünk ennek a költsége 59.500 Ft volt.

A formanyomtatvány körülbelül így fog kinézni.

Illetve a következö dokumentumokra volt szükségünk:
– a gépjármű forgalmai engedélye
– törzskönyv (ha van)
– az adásvételi szerződés
– személyi igazolvány
– lakcímkártya
– ADÒKÁRTYA
– adóigazolvány (adóazonosító jel szerepel rajta)
– adószám
– VPID szám

Kisokos: Mi a VPID szám?
A vámhatóság ügyfelei nemzeti azonosítására szolgáló egyedi azonosító. A VPID egy 12 karakter hosszú vámazonosító szám, amivel 2004 óta regisztrál és tart nyilván bennünket a NAV.

A regisztráció igényelhető a székhely/lakhely szerint illetékes fővámhivatalnál, illetve az első vámeljárás során az eljárás lefolytatására kiválasztott vámszolgálati helyen. Szóval ha még nincs VPID számod (nekem sem volt) akkor ott helyben kell csináltatnod egyet.

Ehhez egy ilyen formanyomtatványt kell kitölteni: http://nav.gov.hu/data/cms210632/12VBT.pdf

Illetve az alábbi okmányokat kell hozzá bemutatni:
– személyi igazolvány
– lakcímkártya
– adóigazolvány

A regisztrációs adón felül még kb. 10.000 Ft költséggel kell számolni, ami ügyintézési díj, befizetési díj, és a többi jogcímen lett beszedve. Ezzel kapcsolatban a mai napig komoly ellenérzésem van (pláne most ismét, hogy írok róla)

 

(3) Biztosító

Ezután következhet a kötelezőbiztosítás megkötése.

Mi ezt online bonyolítottuk a biztositas.hu-n. A kalkulátor sorban felteszi a szükséges kérdéseket, mi pedig megadjuk a gépkocsira és az átírásban résztvevők személyére vonatkozó adatokat. Ezt követően a program kidobja kidobta, hogy melyik biztosítónál köthetek milyen költségvonzattal biztosítást.

TIPP: tulajdonos <-> üzembentartó
Mivel az autót anyu fogja használni, ezért ő az úgynevezett üzembentartója az autónak. Ezt nálunk a biztosítás esetében érdemes is volt így megadni. Anyu mint közalkalmazott, 30 éve jogosítványa van, 50 év feletti, sokkal jobb kondíciókkal kapott biztosítást, mint ha az én nevemre lett volna megkötve.

Ki kell próbálni, le lehet a honlapon szimulálni mindkét esetet. Illetve itt még ugyan nem tudtuk, de az Okmányirodában is “profitáltunk” belöle, hogy (ha) anyu az üzembentartó. Errűl is majd mindjárt írok.

(4) Okmányiroda

Utolsó lépésként kell ezek után elmenni az okmányirodába.

Vigyük magunkkal
– a személyi okmányainkat
– az autó régi forgalmi engedélyét
– törzskönyvét (ha van)
– az adásvételi szerződést
– a regisztrációs adó megfizetését igazoló szelvényt
– a kötelezőbiztosítás kötvényét vagy az első díj befizetését igazoló szelvényt, de legalább a kötvényszámot
– és a műszaki adatlapot.

A következö költségekkel kell számolnunk:
– forgalmi engedély illetéke (ez a Stilo esetében 6.000 Ft volt)
– törzskönyv illeték (ez a Stilo esetében 6.000 Ft volt)
– rendszámtábla ára 1 pár esetén: 8.500 Ft
– érvényesítő címke díja: 585 Ft
– vagyonszerzési illeték (ez a Stilo esetében 76 KW * 450 Ft = 34.200 Ft)

Kisokos: a vagyonszerzési illeték függ
1) attól, hogy motort vagy autót vásároltunk
2) a jármü korától (év)
3) a jármü teljesítményétöl (kw)
4) és a jármü löktérfogatától (cm3)
Ehhez a kalkulatorlap.hu-n találtok egy szuper kalkulátort.

TIPP: tulajdonos <-> üzembentartó
A biztosításnél említettem, hogy erre a részre mégegyszer kitérek. Kicsit bonyolult a dolog, de megpróbálom érthetöen pontokba szedve leírni.

1) Abban az esetben, ha az autót én vásárlom, saját nevemre, de az üzembentartó egy másik személy, akkor az jogi értelemben egy vagyoni értékű jog (üzembentartói jog) ajándékozása.

2) Hogyha az üzembentartói jog mellett az üzembentartó haszonélvezetre is szert tesz (és nálunk ez is pontosan így történik), akkor az alapesetekkor számított vagyonszerzési illeték negyedrészét neki (az üzembentartónak / haszonélvezönek) kell megfizetnie.

3) Ha azonban az ajándékozás
(a) családon belül történik (egyenes ági rokonok között és születési anyakönyvi kivonattal ezt alá tudják is támasztani), ÈS
(b) az üzembentartói jog ajándékozási formanyomtatványa egyazon napra datálódik, mint az adásvételi szerzödés, ÈS
(c) az üzembentartói bejegyzés és a tulajdonosi átírás egy napon történik,

akkor a vonatkozó rendelkezések szerint a vagyoni értékű jogajándékozásának bejegyzése költésgmentes.

4) Tehát a Stilo esetében a vagyonszerzési illeték 34.200 Ft lett volna (76 KW * 450 Ft), de egy megfelelöen kitöltött, datált és aláírt üzembentartói jog átruházásáról szóló formulár átnyújtását követöen 8.550 Ft-tal kevesebbet kellett befizetnünk, azaz “csak” 25.650 Ft-ot.

Az ajándékozáshoz szükséges formanyomtatványt bármelyik okmányirodában vagy ügyfélkapunál kérhetjük.

Összesen így mi 46.735 Ft-ot fizettünk az Okmányirodában.

FONTOS! Az eljárás kezdetétől, tehát a szemlétől számítva 15 napon belül kell befejezni az eljárást, különben a szemle elévül.

Ès itt végeztünk. Egyszerünek nem mondanám a folyamatot. Semmiképpen.
Viszont ha nem sajnáljuk az idöt és az energiát, akkor igen jó áron juthatunk nagyon megkímélt, jó állapotú autóhoz.

A következö, és egyben utolsó része a cikksorozatnak, ami a németországi autóvásárlásról szól egy hét múlva lesz olvasható a blogon.

Ez egy összefoglaló, áttekintö cikk lesz, ahol táblázatba rendezve fogom a költségeket még egyszer transzparens módon bemutatni.

Remélem a mai bejegyzés is érthetö volt. Remélem segített.
Amennyiben kérdésetek vagy észrevételetek van a témában, szívesen veszem a kommenteket!

Szép napot Nektek!

 


* Kövess minket Facebookon is, hogy lásd, ha új cikket teszünk fel az oldalra! :)
https://www.facebook.com/nemetorszagkisokos


#autó #vásárlás #németország #átvizsgálás #TÜV #müszakivizsga #honosítás #müszakiadatlap #nav #regsiztrációsadó #vpid #okmányiroda #forgalmiengedély #törzskönyv #adásvételi #kötelezőbiztosítás #rendszám #rendszámtábla #érvényesítőcímke #vagyonszerzésiilleték


3 Responsesso far.

  1. Tamas sagt:

    Kedves cikk iro! Kotelezot hogyan lehet kotni magyar rendszam nelkuli kulfoldi autora? Biztos jo a sorrend? Elobb kotelezo majd okmanyiroda? Nem egeszen vilagos szamomra.
    Koszi a valaszt!

    • bob sagt:

      menj el egy biztositos emberhez köt neked elözetes biztositás rendszám nélkül.ha már lesz renbobdszámod utána „élesiti“ be.

  2. Nemetorszagban, onnantol kezdve, hogy bejelentett lakcimunk van, maximum fel evig hasznalhatjuk magyar rendszamunkat.

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert.